Bemutatkozás

Kedves Szülők, Kedves Gyerekek!

Szeretettel köszöntjük a pasaréti Mazsola Játszóház – Mazsiovi – bemutatkozó oldalán!

 

Játszóházunk a legkisebbek, a bölcsődés korú gyermekek ellátását biztosítja 2003. tavasza óta, ahol a gondoskodó és a fejlesztő munka egyedi mikroközösségben történik.

 

Mi az, ami a kisgyermekkori fejlesztés palettáján a Mazsiovit egyedivé teszi?

6 fő tényező, amit biztosan ide sorolhatunk:

→ Játszóházunk 7 gyermeket fogad naponta, így a kicsi gyakorlatilag észrevétlenül, érzelmi biztonságban lép át az otthon környezetéből a szocializációs térbe;

 

→ ez a létszám lehetővé teszi a kisgyermeknek és szüleinek maximálisan személyre szabott kiszolgálását a személyes igények figyelembevételével és a napi kommunikációt;

 

→ olyan fejlesztő munka megvalósítását, mely az egyéni fejlődési szinteket állítja a középpontba; küldetésünk, hogy minden gyermek kiegyensúlyozott érzelmi, szellemi és testi fejlődéséhez megtaláljuk a kulcsot, s ez által felkészítsük az óvodáskorra;

 

→ olyan minőségi és biztonságos eszköz- és anyaghasználatot illetve feladatszervezést, mely  lehetővé teszi a mindennapos kreatív – felfedező munkát a legkisebbek részére is;

 

→ olyan bölcsődés helyet a gyermek életében, ahol a zenei fejlesztés (hallás- és ritmusfejlesztés, mese-, bábjáték…), a kézművesség (matatás, tapintás különböző anyagokkal, finommotorika) és a nagymozgás (torna, tánc, kert) mind egy helyen, egy délelőttben komplex módon biztosított, innen kapta Játszóházunk a becenevét: Mazsiovi;

 

→ a Játszóházban gyakori vendégek a külföldi gyerekek, így a Játszóház nemzetközi légköre is hozzájárul a "világ" szélesebb megismeréséhez.

 

Hány éveseket várunk?

A Mazsiovi fogadja a már járni tudó gyermekeket 1-1.5 éves kortól egészen addig, míg át nem lép az óvodai közösségbe 3 vagy 4 éves kora körül. Beszoktatás egész évben személyre szabottan. 

 

Ellátás

A rendszerre való szoktatás mellett, a csoport harmóniáját, napi életét nem zavaró, rugalmas heti és havi beosztás; félnapos vagy egész napos ellátás; mindennapos kerti program.

 

Központi helyen, mégis távol a forgalomtól, természetes környezetben találja meg Játszóházunkat, ahol a legnagyobb igényességgel minden a mazsolákra – gyermekekre – van szabva. Eszközeink, játékaink, berendezéseink között esztétikus és minőségi termékeket talál, melyeket a tudatos feladathasználat és praktikussági szempontok szerint állítottunk össze és bővítünk folyamatosan. Az elmúlt évek óvodai napjai garantálják a termékek megbízható és kipróbált minőségét.

 

A mazsolás környezet barátságos kuckó, meleg fészek, mely ebben a korban még a legközelebb áll a gyermeki lélekhez, beállítódáshoz.

 

Jó parkolási lehetőség és gyalogos elérhetőség áll rendelkezésre.

 

A hely, amely egyszeri és egyedi lesz gyermeke életében, ahová - mint ahogyan a zamatos szemeket a jó borhoz a szőlőből – nem csak a mazsolák, de a szüleik is mazsolázni járnak.

 

Megtiszteltetés és öröm lenne számunkra, ha mihamarabb üdvözölhetnénk Önt és Gyermekét Játszóházunkban, hogy együtt indulhassunk el gyermeke felfedező útjára: „Vajon miért utazunk? Hogy megismerjük a világot és felfedezzük önmagunkat?”

 

Kiegészítő szolgáltatások

→ A Mazsola Játszóházban lehetőség van arra, hogy visszatérjenek a már óvodás gyerekek különböző szakkörök alkalmával – Karácsonyi és Húsvéti készülődés, Furulya iskola, Festő iskola…

 

→ Rendezünk családi kirándulásokat, koncerteket, múzeumi látogatást, Mazsola Bált.

 

→ Részt veszünk külsős gyerekprogramok animálásában, ahol a minőség és a stílus találkoznak – visszatérő felkérő partnerek: Stratis Tanácsadó Kft., Arioso Budapest virágbolt, Louis Vuitton üzlet.

 

→ Kulturális ajánlóval állunk a kisgyermekes családok rendelkezésére.

 

→ Vendégeinket segítjük az óvodaválasztásban.

Filozófiánk

A kicsi otthon érezhesse magát akkor is, amikor nem az otthonában van. Érezze, hogy ez a közeg az ő közege, ő érte van.

 

Nincs rohanás: minden hazaindulás előtt van idő és keret elmesélni a napi eseményeket - mit alkottunk, mi volt az aznapi legjobb játék, öröm, bánat…

 

A világ kultúráira, népeire nyitott szellemiség, nemzetközi és ökumenikus atmoszféra.
Az emberi méltóságra, tisztességre és önismeretre való nevelés.

 

A jól bevált, hagyományos pedagógiai módszerekhez való ragaszkodás és modernitás.
A gyermeknek partnerként való kezelése, tudatos és felelős életre való neveléssel, amely kommunikációban és partnerségben megalapozni kívánt bizalom, reméljük, hogy végigkíséri majd a gyerek-szülő, a gyerek és társai közti őszinte kapcsolatokat az életében.

 

Igényesség, esztétikára és szépre való bíztatás.

 

Az évek során tudatosan felépített és jól bevált Mazsola fejlesztő módszerrel az ekkor még spontán bennük csírázó érzékenységnek, kíváncsiságnak, fantáziának, logikának legteljesebb kiaknázása, a felfedezés és megtapasztalás útjára való állítása.


A gyermek a nálunk megszerzett tapasztalataiból építkezik tovább az óvodában, majd pedig az iskolában.

 

Nincs olyan tanítás, elgondolás, szó vagy filozófia, mely valaha is oly beható és teljes élményt nyújtana, mint maga a megtapasztalás.”

 

A Mazsola Játszóházba bármilyen nemzetiségű gyermeket fogadunk, akik magyar, angol vagy francia nyelven érteni képesek vagy szeretnének.

Munkatársaink

Láng Mónika
Játszóház vezető és alapító

 

Hivatásos óvodapedagógus, többdiplomás végzettségű, kiemelt helyen ének-zenei, táncművészeti és idegen nyelvekben való jártassággal.

 

Mikor annak idején megálmodtam a Mazsola Játszóházat, célom az volt, hogy létrehozzak egy helyet, ahova anya vagy nagymama nélkül is eljöhetnek a picik, miközben sok vidámsággal és értékes tanulnivalóval töltik el a délelőttöt vagy a napot. Egy meleg és barátságos helyet nemzetközi atmoszférával, mely a piciknek szól mielőtt óvodába lépnek. Büszkén gondolok arra a közel száz kisgyermekre, akik azóta az óvodában és az iskolapadokban szorgoskodnak tovább a világ több pontján, és akik közül – a legújabb híreket hozzánk is eljuttatva - sokan továbbviszik a zene-, a tánc-, a rajzművészet, a sportok és az idegen nyelvek szeretetét. A kezdetekkor még hézagpótló szolgáltatás ma a bölcsődei ellátás széles terítékén is őrzi egyediségét speciális Mazsola módszerével és nevelési programjával, szakmai felkészültségével és az évek tapasztalatával.

 

Forintos Veronika
Óvónő

 

Kétgyermekes családanya, okleveles óvodapedagógus. Miután több évet gyesen töltött gyermekeivel, 2009 őszétől nálunk folytatja pedagógusi hivatását. Kiemelt területe a mese-, báb- és drámajáték.

Hol vagyunk?

Kérjük, hívjon bennünket személyes (érdeklődésre és) konzultációra, hogy a gyermeke életszakaszához és a családi életbe legjobban illeszkedő programot, beosztást alakítsuk ki a kicsi számára.

 


Nagyobb térképre váltás

Levél küldés

 

Igen!     Nem köszönöm!


Info

Cím: Mazsola Játszóház, Budapest II. ker., Krecsányi u.1.

 

Email: info@mazsijatszohaz.eu

Web: www.mazsolajatszohaz.eu

 

Mobil: +36 (30) 9820 380

Telefon:+36 (1) 200 1907

 

Kapcsolattartó: Láng Mónika

Flash lejátszó

Kedves Látogató!

Jelenleg oldalunk Flash nélküli változatát látod. Kérjük töltsd le a Flash Player 10-et és engedélyezd a JavaScript-ek futását, hogy megtekinthesd oldalunk teljes funkcióval ellátott és látványosabb változatát. Köszönjük!

 

In English

Dear Visitor!

In order to experience our site to fullest extent, please download and install Flash Player 10 and also enable the running of JavaScripts! Thank You!